Köszönjük!
Siemens Futóklub
Siemens Futóklub
A sport közösségformáló ereje a Siemens Zrt munkatársaira is hatással van. A Siemens Futóklub 2012 óta szervez közös futásokat azzal a céllal, hogy széles körben megszerettesse a kollégákkal a futást, és hogy egy igazán jó közösség alakuljon ki mindhárom telephelyünk munkatársaiból.

Évről évre csatlakozva a Siemens Önkéntes Közösséghez, egy-egy jó cél mögé állunk és futásunkkal igyekszünk támogatni egy jótékony szervezetet. Idén áprilisban harmadik alkalommal a SUHANJ! Alapítványnak ajánljuk futásunkat.

Szívből reméljük, hogy a jótékonysági futásunkkal hozzá tudunk járulni az alapítvány működéséhez! Az összegyűjtött adományainkból az alapítvány bővítheti a látássérült csoportoknak és végtaghiányos gyerekeknek szervezett úszóedzéseit, lendületet kaphat a fogyatékkal élő sportbarátoknak szervezett közösségi futóklubjuk is, illetve a segítségünkkel tovább fejleszthetik az ország első akadálymentes edzőtermét a SUHANJ! Fitnesst. Ezért csapatunk tagjai arra kérik barátaikat, munkatársaikat, ismerőseiket, hogy szimbolikusan maguk is fogadjanak örökbe egy kilométert a futásukból egy tetszőleges értékű adománnyal: támogatásaitokkal járuljatok hozzá ti is, hogy a SUHANJ! minél több sérült és fogyatékkal élő társunkkal oszthassa meg a mozgás örömét!

Köszönjük.

A Siemens Futóklub Suhangyalai:
Takács Szabolcs, Krezinger Dávid, Petró Zoltán, Miklós András, Szabó Lóránd Nyircsák Ákos, Pintér Zsófia, Hompasz Tamás, Orbán Bernadett, Szabó Klaudia, Fischer Hanna, Tamás Gábor, Szabó Tímea, Érdi-Krausz Gábor, Czingráber László, Pintér Csilla, Polyák Anita, Farkas Klaudia, Milos Celic, Blázer Frank, Balog Éva, Simon Dóra, Makó Emese, Lupták Sándor, Erdős Viktória, Baki Lajos, Völgyi Nikolett, Kalamász József, Barcza Julianna, Vadász Viktória, Kovács Adrienn, Dajka Edit, Valencsák Csaba, Gyukics Mariann, Csegezyné Pilisi Ágnes, Ékes Katalin, Gulyás József, Süttő Péter, Horváth István, Kerestély Kinga Dalma, Székely Szabolcs




Előző sikeres adománygyüjtésem

Előző sikeres adománygyüjtésem
Vállalásom: 410.000 Ft
Itt tartok most: 412.000 Ft
Itt teljesítem: Vivicitta Félmaraton
100%
100 %
0%

Adományozók:
Siemens Zrt.
2018-04-04 12:48:36
410 000 Ft


Nagygyörgy Andris
2018-03-06 10:09:15
2 000 Ft
Hajrá Siemens! Köszönjük.