Köszönjük!
Kovács Beatrix jótékonysági félmaratonja
Kovács Beatrix jótékonysági félmaratonja
Életem első futóversenyének teljesítésével a SUHANJ! Alapítvány egyedülálló kezdeményezéseit szeretném támogatni. Ezért arra kérem barátaimat, munkatársaimat és családtagjaimat, hogy adományaitokkal jelképesen fogadjatok örökbe egy-egy kilométert az általam vállalt félmaratoni távból: Így közösen járulhatunk hozzá, hogy minél több fogyatékkal élő sportoló tapasztalhassa meg azt az örömet, amit a futásnak és a mozgásnak ma már én is köszönhetek.

HOGYAN JUTOTTAM EL EDDIG AZ ÖRÖMIG? A gimis tornaórán sportoltam utoljára. Barátnőim folyamatosan győzködtek, hogy mennyire sokat tenne hozzá életemhez a sport. Én? Na nem – elképzelhetetlennek tartottam, hogy gyakorlatokat követve izzadjak rendszeresen. Futni kellene – azt úgyis csak úgy lehet, ahogy én szeretném, ahogy magamtól megy, vagy nem megy – gondoltam akkor. Aztán hirtelen valami bekattant, úgy éreztem, nagyon jól esne: 2017. június 26-án futottam „először”. Aztán annyira jót tett nekem, hogy ma már egyszerűen MUSZÁJ futnom. És valóban több lettem a futás által!

HOGYAN JUTOTTAM EL AZ ADOMÁNYGYŰJTŐ ELHATÁROZÁSOMIG? A munkahelyemen működő Knorr-Bremse Futókörnek köszönhetem, hogy a SUHANJ! Alapítvánnyal és edzőteremmel kapcsolatba kerültem. A személyes találkozás után úgy éreztem, hogy az ott megismert szakmai tevékenységet személyes felelősségvállalásommal is segítenem kell, és erre szeretném buzdítani minden ismerősömet is. Az összeadott adományainkból az alapítvány bővítheti a látássérült csoportoknak és végtaghiányos gyerekeknek szervezett úszóedzéseit, lendületet kaphat a fogyatékkal élő sportbarátoknak szervezett közösségi futóklubja, illetve tovább fejlesztheti az ország első akadálymentes edzőtermét, a SUHANJ! Fitnesst. Mindegyik önmagában kivételes kezdeményezés, de a három program együtt szerintem mindenképpen megérdemli a segítségünket.

Köszönöm mindenkinek, aki támogat engem ebben a célomban! Akár egy mozijegy vagy egy finomabb üveg bor ára is segítséget jelent. A lényeg, hogy fogjunk össze és adjunk együtt erőt azoknak, akiknek egyedül nehezebb lendületbe jönni.

Köszönöm.
Kovács Beatrix

Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 130.777 Ft
Itt teljesítem: Spuri Öböl félmaraton, március 23.
100%
131 %
0%

Adományozók:
Sávos András
2018-03-26 11:26:55
15 000 Ft
Bea, gratulálok!!

1777-es
2018-03-25 14:40:43
1 777 Ft
Gratulálok Suhangyal, elérted a célod! Kitartó vagy :)

Anonim adományozó
2018-03-22 15:32:54
2 000 Ft
Hajrá Bea!

Lipóth Ironman Pista
2018-03-19 16:41:12
2 000 Ft
Végig Räd fogok gondolni, Éva!

Dzsodzso
2018-03-19 15:38:03
5 000 Ft


Anonim adományozó
2018-03-19 13:38:37
5 000 Ft
Hajrá! ;)

Zsuzsanna
2018-03-16 21:50:32
15 000 Ft
A szokatlan, új és kihívást rejtegető élmények életre szóló boldogságot adnak. :)

Tamás
2018-03-16 07:40:40
10 000 Ft


Nagy Brigitta
2018-03-15 15:18:55
2 000 Ft
Fuss Bea! Fuss!

Janács Dóra
2018-03-14 09:20:00
2 000 Ft
Hajrá Suhangyalok! Jó ügyért futunk :)

Kerekes Zoltán
2018-03-13 22:09:51
2 000 Ft
Veled vagyunk Bea! :-)

Mester Antal
2018-03-12 13:26:45
5 000 Ft
Hajrá Bea! :)

Anonim adományozó
2018-03-12 10:38:52
5 000 Ft
Hajrá Bea!

Fodor Attila
2018-03-12 09:53:02
5 000 Ft
Hajrá Bea, sikeres futást!

Panta Kamilla
2018-03-12 09:18:51
3 000 Ft
Hajrá Bea! Iszunk majd Rád egy radlert! :-)

Gábor
2018-03-11 20:59:11
5 000 Ft
Veni, vidi, vici!

Dr kovács Jánosné
2018-03-11 20:16:12
15 000 Ft
Drukkolunk Neked! Büszkék vagyunk Rád!

Nedvigné Kalocsai Alexandra
2018-03-10 20:22:38
3 000 Ft
Gratulálok!

Szabó Levente
2018-03-10 13:49:01
2 000 Ft
Suhanj!

Sz. Rita
2018-03-09 15:45:15
3 000 Ft
Szorítok, hogy jó idő legyen ;)

Péter
2018-03-08 07:17:02
3 000 Ft
Hajrá!

Kovács Cecília
2018-03-07 13:35:52
2 000 Ft
Hajrá! Meg tudod csinálni! Kitartást! :-)

Mucza Gergely
2018-03-07 11:14:23
2 000 Ft
Hajrá Bea! De aztán tényleg örömteli legyen az a futás! :-)

Szántó Ági
2018-03-07 09:37:23
3 000 Ft
Hajrá Bea! Kitartást! :)

Boross Andris
2018-03-06 23:52:52
1 500 Ft
Örömteli futást kívánok! :)

Beatrix
2018-03-06 21:07:32
5 000 Ft
Fontosnak tartom, hogy ne csak a futásommal támogassam az alapítvány elkötelezett munkáját.

Attila
2018-03-06 15:15:36
5 000 Ft
Fel a várba sprinttel! :)

Nagygyörgy András
2018-03-06 13:21:49
1 500 Ft
Köszönjük a bátorságodat!