Köszönjük!
Andor Csilla jótékonysági félmaratonja
Andor Csilla jótékonysági félmaratonja
Andor Csilla vagyok, 36 éves közgazdász és immár adománygyűjtő futó, azaz Suhangyal is. Életem első félmaratonjának a teljesítésével 100 ezer forintnyi támogatást szeretnénk összegyűjteni a fogyatékkal élők sportolását segítő SUHANJ! Alapítványnak. Közös jótettre hívom a barátaimat, rokonaimat munkatársaimat: adományaitokkal fogadjátok örökbe jelképesen egy-egy segítő kilométeremet!

A futás egyetemista korom óta része az életemnek, komolyabban pedig kb. fél éve foglalkozom vele. Eddig számos 5-10 km-es versenyt tudhatok a hátam mögött, jelenleg pedig első félmaratonomra készülök. A futáshoz korábban nem fűztek különösebb érzelmek: se nem utáltam, se nem szerettem, egyszerűen csak néha-néha mindenféle különösebb rendszer nélkül lementem egy kört mozogni. Aztán elkezdtem versenyekre nevezni és a közösségi élmények, a közös edzések igazán megszerettették velem a futást. Ráadásul egyre több barátom, ismerősöm is elkezdett futni, és lettek a futás által új barátaim is. Ha már a mindennapokban igyekszem minél több barátomat, ismerősömet „megfertőzni“ a futás szeretetével, miért ne segíthetném a fogyatékkal élő embereket is ezekkel az élményekkel? És miért ne segíthetnének nekem a szeretteim is ebben az elhatározásomban?

A futás egyszerű és nagyszerű sport: nem kell hozzá szinte semmi és mégis annyi csodás dolgot lehet elérni és átélni általa. Ez a sport élvezhető társaságban és egyedül is. Mostanában inkább egyedül futok, akkor a legjobb, amikor teljesen ki tudok kapcsolni: erősnek, szabadnak érzem magam általa, igazi meditáció. Ezt a csodás élményt szeretném megosztani a fogyatékkal élő társainkkal is, szeretnék segítséget nyújtani a SUHANJ! Alapítványnak. Ők futó és úszóedzéseket szerveznek velük, versenyeken kisérik őket és nemrégiben megnyitották az ország első akadálymentes edzőtermét, a SUHANJ! Fitness-t is. Erőt adnak. Valóban mindenkinek.

Az áprilisi VIVICITTÁN futom életem első félmaratonját, ami igazi kihívás lesz számomra, Egy kis bátorító segítség mindenkitől jól jönne. Nekem is és a SUHANJ! Alapítványnak is. :) Kérlek, rajtam keresztül te is támogasd az alapítvány munkáját, és adományoddal jelképesen fogadj örökbe egy kilométert az általam vállalt félmaratoni távból!

Köszönöm.
Csilla

Ha nem találnád a "Támogasd" gombot, egyszerűen csak kattints ide: http://suhangyal.hu/tamogatas/192

Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 107.000 Ft
Itt teljesítem: Vivicitta Félmaraton
100%
107 %
0%

Adományozók:
Alexx
2018-04-13 00:33:18
5 000 Ft
Hajrá, Csillu! Büszke vagyok Rád!

A legfiatalabb szurkolód
2018-04-10 15:22:22
10 000 Ft
Hajrá Csilla!

Anonim adományozó
2018-04-06 11:45:30
2 000 Ft


B Regi
2018-04-04 16:45:44
5 000 Ft
Hajra Csill!:)

Sly (De azt írja ez a csudálatos rendszer, hogy legalább 5 karakter legyen a nevem, hát tessék!)
2018-03-29 12:40:13
7 000 Ft
Suhajrá! :)

Uracs Tamás
2018-03-26 22:39:11
5 000 Ft


Anonim adományozó
2018-03-23 16:46:55
10 000 Ft
Hajrá Csilluka!

Anonim adományozó
2018-03-21 11:33:20
3 000 Ft
Mindenki suhanjon! :)

Anonim adományozó
2018-03-21 11:06:15
5 000 Ft


Elek Orsolya
2018-03-19 16:08:46
2 000 Ft
Jó futás kedves Csilla! Megyek majd szurkolni :) Puszi

One of the Gizions
2018-03-15 07:12:10
2 000 Ft
Hajrá Csilla!:) ott leszünk áprilisban és szurkolunk.

Anonim adományozó
2018-03-14 12:03:39
5 000 Ft
Hajrá, Csillu!

Zoli :)
2018-03-14 11:11:45
10 000 Ft


Janács Dóra
2018-03-14 09:12:07
2 000 Ft
Hajrá Suhangyalok! Jó ügyért futunk :)

Renike
2018-03-13 23:14:15
10 000 Ft
Hajrá Csillukám :-) ❤️

Bonnyai Gyongyi
2018-03-13 19:13:08
10 000 Ft
Hajrá Csilla!

Anonim adományozó
2018-03-13 18:56:45
5 000 Ft
Hajrá Csill, szuper vagy

Anonim adományozó
2018-03-13 18:55:52
2 000 Ft
Hajrá Csillus! Jó ügyért jó futást!

Anonim adományozó
2018-03-13 18:41:08
2 000 Ft


Anonim adományozó
2018-03-13 17:17:50
5 000 Ft