Támogasd!
Fernanda jótékonysági futása
Fernanda jótékonysági futása
Sziasztok! Fernanda vagyok, Brazíliában születtem és 4 hónapja élek Magyarországon. Már 2010 óta futok rendszeresen a magam örömére, de most szintet lépek: adománygyűjtő futó leszek, mások örméért futok.

Somphop barátommal egy maraton lefutását tűztük ki célul váltóban, és ezzel egy kivételes ügy és szervezet számára szeretnénk adományokat gyűjteni. A célom, hogy 100.000 forintnyi támogatást sikerüljön biztosítanom a SUHANJ! Alapítvány számára, akik fogyatékkal élő sportolókat segítenek ebből az összegből. Kérlek, segítsetek egy tetszőleges összegű adománynal, hogy elérjem a kitűzött jótékonysági célomat.

A SUHANJ! Alapítvány fogyatékkal élő társainkkal osztja meg a mozgás örömét. Támogatásaitokból az alapítvány bővítheti a látássérült csoportoknak és végtaghiányos gyerekeknek szervezett úszóedzéseiket, a lendületet adhatunk a közösségi futóklubjukhoz, illetve tovább fejleszthetik az ország első akadálymentes edzőtermét a SUHANJ! Fitnesst.

Adományaitokkal nemcsak nekünk adtok lendületet és bátorítást életünk eddigi leghosszabb futásához, hanem egyúttal fogyatékkal élő embertársainkon is segíthettek.
Javaslom, nézzétek meg ezt a vidám videót, hogy lássátok, milyen élményekhez járulhatunk közösen hozzá: https://vimeo.com/165333047
Köszönöm,
Fer

Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 28.500 Ft
Itt teljesítem: 33. Spar Budapest Marathon, 21 km
100%
29 %
0%

Adományozók:
Marietta Pados
2018-10-04 18:02:45
2 000 Ft
Go for it Fernanda ;)

Monika Sari
2018-10-02 17:44:48
5 000 Ft
Good luck Fernanda :)

Fer Ishihara
2018-09-30 16:05:56
2 000 Ft


Gabriele DiF
2018-09-28 10:51:51
5 000 Ft
Go girl!!!

Anonim adományozó
2018-09-20 16:46:37
2 000 Ft
Go Fernanda! :)

Anonim adományozó
2018-09-20 10:08:43
2 500 Ft
HAJR!

Anonim adományozó
2018-09-19 10:34:18
5 000 Ft


Anonim adományozó
2018-09-19 09:54:04
5 000 Ft