Támogasd!
Szekeres Andrea jótékonysági maratonfutása
Szekeres Andrea jótékonysági maratonfutása
Szekeres Andrea vagyok, 38 éves, 3 gyermekes édesanya, nagy örömömre immár adománygyűjtő futó, azaz Suhangyal! Szeptemberben lesz életem első maratonja, mely számomra is nagy kihívás, teljesítésével 100 ezer forintnyi támogatást szeretnék összegyűjteni a fogyatékkal élők sportolását segítő SUHANJ! Alapítványnak. Arra kérem szeretteimet, barátaimat, ismerőseimet, hogy akiket megérintett ez a nemes cél, azonosulni tudnak szándékommal, támogassanak a jótékonysági célom elérésében. Vásároljatok meg jelképesen egy-egy kilométert a maratonomból.

Számomra a sport, a mozgás ugyanolyan része az életnek, mint a levegővétel. Nagyon boldog vagyok minden mozgásban töltött pillanattól és szeretném, hogy ebben az örömben mindenkinek része legyen, a sérült és fogyatékkal élő társainknak is. Életem első maratonját így nem csak magamért, hanem másokért is teszem. Adományaitokkal nemcsak nekem adtok lendületet és bátorítást életem első leghosszabb futásához, hanem egyúttal a fogyatékkal élő társainknak is segíthettek, a SUHANJ! Alapítvány programjainak támogatásával fizikai fejlődést, integrációt, közösséget és rengeteg sikerélményt biztosíthatunk számukra.

És mit ad nekem a futás: A futás megtanít szeretni magad, fegyelmet és erőt visz a napjaidba, és nem utolsó sorba feltölti a lelked, segít, hogy túlélj egy nehéz időszakot, hogy legyen erőd tovább lépni. A futás izgalom, hatalom, küzdelem. De megéri. Akkor ott nem érdekel semmi más, csak futok, szárnyalok, meditálok közben magamért, átértékelem az életem... Szerelmes lettem a Duna partba, a természet adta csodákba, az erdőbe, a madarakba, a levegőbe és így lassan magamat is kezdtem megszeretni.

Közös támogatásainkból a SUHANJ! Alapítvány bővítheti a látássérült csoportoknak és végtaghiányos gyerekeknek szervezett úszóedzéseit, illetve tovább fejleszthetik az ország első akadálymentes edzőtermét a SUHANJ! Fitnesst. A tevékenységükről bővebben itt: http://vimeo.com/165333047
Segítsünk együtt fogyatékkal élő gyerekeknek és felnőtteknek! Futásommal ezt a jó ügyet szeretném támogatni!

Köszönöm Mindenkinek!

Andi


Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 56.000 Ft
Itt teljesítem: 29. Bódva-völgyi Maraton
100%
56 %
0%

Adományozók:
Bence
2019-07-07 20:22:18
2 000 Ft
Le a kalappal Andi az ügyért, sok sikert a maratonhoz! :)

Judit
2019-05-06 22:07:34
5 000 Ft
Gyönyörű cél és környék! Hajrá!

Blanka
2019-03-19 11:37:56
5 000 Ft
Hajrá Andi!Ez egy nagyon szép gesztus!!A cél lebegjen előtted!:0)

Anonim adományozó
2019-03-07 11:50:26
10 000 Ft
Hajrá Andi!!!

Szekeres Áron
2019-03-06 16:55:03
2 000 Ft
hajrá anya így tovább

Németh Rudolf
2019-03-06 11:01:24
10 000 Ft
Hajrá!

Pék Erika
2019-03-04 20:33:37
5 000 Ft


Fazekas Gergő
2019-03-04 17:35:05
2 000 Ft
Soha ne add fel,kivève ha elegendő bèlyeg van rajta

Anonim adományozó
2019-03-04 14:05:39
Rejtett összeg


Anonim adományozó
2019-03-04 13:55:09
10 000 Ft
Hajrá Andi, ez szép vállalás!