Támogasd!
Cilla és Dorka jótékonysági hosszútávú triatlonja
Cilla és Dorka jótékonysági hosszútávú triatlonja
Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyi mindent adhat a sport, mint a mi barátságunk?

A nevünk Cilla és Dorka, és 20-as éveink vége felé járva kedvenc időtöltésünk nem más, mint meglehetősen hosszútávú futó- és triatlonversenyekre való felkészülés. A mozgás szeretete és terápiaként megélése hozott össze minket.

Dorka tavalyi sikeres kampánya után nem volt kérdés, hogy idén is szeretnénk ilyen módon támogatni a SUHANJ! Alapítvány munkáját. Kellett egy célverseny, ami kellően sok munkát és alázatot igényel részünkről ahhoz, hogy nyugodt szívvel “áruba bocsájtsuk” az erőfeszítéseinket. Az Ironman minden kétséget kizáróan egy ilyen megmérettetés.

Cilla már másodjára, Dorka pedig először vállalkozik arra, hogy megtegyen 3,8km-t úszva, 180 km-t bringázva és egy maratont futva, mindezt 16 és fél órán belül. Ha egészben nézzük, 226 km-t fogunk megtenni a versenyen a saját erőnkből. Ezt a 226 km-t szeretnénk felajánlani adományaitokért cserébe.

Az idei gyűjtés azért is rendkívül fontos, mert a SUHANJ! Alapítvány akadálymentes és integratív edzőterme, a SUHANJ! Fitness hamarosan átalakuláson esik át, ugyanis kinőtték a helyszínt. Ez számunkra egy rendkívül örömteli hír, hiszen ez azt jelenti, hogy egyre több fogyatékkal élő társunk kap kedvet a mozgáshoz, illetve egyre több ép sportoló választja azt, hogy közösen szeretne edzeni mozgáskorlátozott társainkkal.

A SUHANJ! csapat áldozatos munkájának köszönhetően a fogyatékkal élők is megtapasztalhatják a sport közösségformáló erejét, a sportnak köszönhetően szövődő barátságokat, az együtt örülést. Ezek szerintünk a fizikai egészségnél is fontosabb dolgok lehetnek bárki számára.

Arra buzdítjuk minden kedves barátunkat, ismerősünket, szimpatizánsunkat, hogy egy tetszőleges összeggel járuljon hozzá adománygyűjtésünkhöz, és gyertek velünk augusztus 10-én Nagyatádon azon a 226 km-en! Kelleni fog a támogatásotok, a szurkolásotok, mert ilyen távon már minden számít.

Köszönjük előre is kedvességeteket!

Dorka és Cilla



Előző sikeres adománygyüjtésem
Vállalásom: 226.000 Ft
Itt tartok most: 260.000 Ft
Itt teljesítem: eXtremeMan Nagyatád
100%
115 %
0%

Adományozók:
Mr. Ceil
2019-08-09 17:45:28
8 902 Ft


VikiTeki
2019-08-09 07:58:22
5 000 Ft


Anonim adományozó
2019-08-09 06:16:12
2 000 Ft
Hajrá Lányok! ???? Ügyesek vagytok! ????

Ádám1
2019-08-07 06:28:59
5 000 Ft


Anonim adományozó
2019-08-05 11:04:59
11 000 Ft


Anonim adományozó
2019-08-02 10:25:33
21 337 Ft
I don't know, I can't tell the future, I just work there.

Tapicci
2019-08-01 14:31:09
5 000 Ft
Az utolsó bringáskörben a nagyatádi kórházat meglátni!

Anonim adományozó
2019-08-01 14:24:30
2 000 Ft


Futása
2019-08-01 13:08:18
15 000 Ft
Kedves Cilla! Belső és külső céljaid eléréséért és a nemes célért!

Csányi Anita
2019-07-31 08:36:43
2 000 Ft
Szuperkönnyed, fájdalommentes versenyt nektek!

Nexus 6 - Roy Batty
2019-07-28 21:12:38
10 000 Ft
I've seen things you people wouldn't believe. Attack ships on fire off the shoulder of Orion. I watched C-beams glitter in the dark near the Tannhäuser Gate. All those moments will be lost in time, like tears in rain.

nyirati rita
2019-07-26 20:21:12
3 500 Ft
a legjobbak vagytok, hát no! <3

Myronman
2019-07-17 11:09:57
10 000 Ft
Run you clever girl! :)

Orsology
2019-07-17 10:44:10
2 260 Ft


Kopp Tünde
2019-07-12 11:12:19
5 000 Ft
Hajrá Csajok!!! Mindent bele!!! <3 <3 <3

Toth Kata
2019-07-10 09:49:30
5 000 Ft
Hajra, Dorka! Suhanj :) Remelem, hogy a kozbenjarasoddal sokat tamogatjak majd az "ugyet" :)

F.Gabi
2019-07-04 23:17:19
5 000 Ft
Hajrá Lányok, mindent bele, fantasztikusak vagytok!!

Tòth Tamàs
2019-07-04 22:26:02
5 000 Ft
Szuperek vagytok!!

Antal Márta
2019-07-04 19:53:04
10 000 Ft
Kívánom, hogy teljesüljön az álmotok! Hajrá!

Gazsi Zoltán
2019-06-25 10:53:50
20 000 Ft


Somoskői Barbara
2019-06-23 17:50:43
5 000 Ft
Hajrá Teknőckirálylányok!!

Anonim adományozó
2019-06-21 18:06:57
2 000 Ft


Tiberius
2019-06-21 17:50:56
5 000 Ft
Még egy kis hátszél

Tiberius
2019-06-21 17:47:42
2 000 Ft
Mindent bele!

V. Viki
2019-06-21 17:23:45
5 000 Ft
Mindent bele! :)

PöciPanni
2019-06-19 19:39:33
5 000 Ft
♥️

Margo Dillerop
2019-06-13 13:59:08
10 000 Ft
Go go go run, ????????‍♀️????????‍♀️girls ????????????????????????????????

Anita
2019-06-11 09:29:11
2 000 Ft
a célban mosolyogj!!!

Francsics Ági
2019-06-10 20:57:54
2 000 Ft
Hajrá lányok és éljen a #teknősközösség!

Évi&Dani
2019-06-09 20:33:26
10 000 Ft
kéccáhuszonhat oszthelószia :))

dr. Máté Sándor
2019-06-08 15:52:29
2 000 Ft
Hajrá Lányok!

Szarka Ágnes
2019-06-08 10:33:45
5 000 Ft
Ismét Veled! Boldog futást Dorka????

Imre Orsi
2019-06-08 08:54:24
10 000 Ft
Hajrá Dorka! Az egész család nevében :)

Rékaa
2019-06-08 08:51:40
3 000 Ft
Hajrá!! :)

Ubron
2019-06-05 20:22:42
5 000 Ft


Nagyfeher
2019-06-05 20:19:52
1 Ft


Rákos Bori
2019-06-05 19:50:44
2 000 Ft
Vangelis ;)

Zsotykai Bolt
2019-06-05 19:16:25
5 000 Ft


Tihanyi Tibor
2019-06-05 18:50:22
2 000 Ft
Hajrá!!!444

Szikora-Kovács Andrea
2019-06-05 18:11:31
5 000 Ft


Teknőc 2
2019-06-05 13:53:14
5 000 Ft
<3

Antal Gyula
2019-06-05 12:57:11
10 000 Ft
Hajrá csajok

Teknőc 1
2019-06-05 12:43:40
5 000 Ft
Hajrá Teknőcök!