Támogasd!
Edit jótékonysági sétája
Edit jótékonysági sétája
Sziasztok!

Gerber Edit vagyok, gyógypedagógus asszisztens, lelkes önkéntes segítő, és mostantól hivatalosan is „Suhangyal”, azaz jótékonysági nagykövet.

Október 4-én a SUHANJ! Alapítványt képviselve veszek részt az ország legnagyobb jótékonysági sétáján, aminek a neve ÚJ NAP, ÚJ REMÉNYEK. Ez egy hajnali túra lesz a Széll Kálmán térről a Gellérthegyre, mindössze 4 km és 105 méter szintkülönbség. Elsőre nem tűnik különleges küldetésnek, de én teszek bele egy kis extrát is: nem üres kézzel szeretnénk felérni a hegyre, hanem rengeteg támogatással, amit reményeim szerint a barátaim, ismerőseim fognak összeadni – és amiből a SUHANJ! Alapítvány a közeljövőben még több fogyatékkal élő társunkkal oszthatja meg a mozgás örömét. A célom 105.000 forintnyi adomány összegyűjtése. Kérlek, segítsetek nekem az elérésében egy-egy kisebb-nagyobb adománnyal.

Pontosan hét éve, 2013 augusztusában csatlakoztam a SUHANJ! Alapítványhoz, csak egy közös edzésnek indult, ahol néhány kerekesszékes és értelmi sérült résztvevővel futottak együtt önkéntesek, én is segítettem a kísérésükben. Aztán egy hét múlva már a SUHANJ! Alapítvány éjszakai futóversenyen találtam magam a frissítő pult belső oldalán, ÖNKÉNTESKÉNT. Azóta is töretlenül járok minden olyan eseményre, ahol szükség van segítségre!

A legtöbben már tudják, hogy a SUHANJ! csapatot én nem elsősorban a futásaimmal segítem , hanem a háttérmunkákban igyekszem helytállni és onnan segíteni a Suhancokat. Amikor meghallotta, hogy a SUHANJ! egy jótékonysági sétára keres adománygyűjtő angyalokat, rögtön tudtam, hogy köztük a helyem. Szóval most sem ám futni fogok, nyugi, csak sétálni!

Elmondhatatlanul sok dolgot köszönhetek a SUHANJ! Alapítványnak. Talán a legfontosabb, hogy ugyan sok jel utalt arra, hogy nem választottam jól pályát, aztán a SUHANJ!-ba kerülésemmel hoztam meg a döntésemet, hogy magam mögött hagyok mindent és elindulok a gyógypedagógiai pályán. Nagyon sok barátot kaptam itt, van köztük olyan ami életre szóló. Sok jó emléket őrzők, amire majd öregkoromban szívesen fogok visszaemlékezni. Természetesen szeretném, hogy ez a gyűjtés és a séta is szép élmény legyenek.

A felajánlásaitokkal nemcsak nekem okoztok örömöt, hanem azoknak a fogyatékkal élő társainknak is, akik az adományaitoknak köszönhetően úszó és futóedzéseken vehetnek majd részt és az ország első akadálymentes edzőtermében, a SUHANJ! Fitnessben is sportolhatnak.

A legkisebb is számít.

Köszönöm.

Edit

Adományaitokat a „Támogasd” gombra vagy a következő linkre kattintva küldhetitek el:
http://www.suhangyalok.hu/tamogatas/386

Vállalásom: 105.000 Ft
Itt tartok most: 93.000 Ft
Itt teljesítem: Új NAP ÚJ REMÉNYEK 2020
100%
89 %
0%

Adományozók:
Keszthelyi Móni
2020-09-15 07:42:52
5 000 Ft
Az az UB leagalább olyan kedves a szívemnek, mint, amikor én futottam rajta. Jó ember vagy Edit, ez a Te varázserőd. Nagy ölelés.

Janka, Balázs és füge
2020-09-15 07:32:08
5 000 Ft
Hajrá Edit! :)

Versényi Rita
2020-09-15 07:26:44
3 000 Ft


F. Totti
2020-09-08 21:16:01
5 000 Ft


Tóth Krisztián
2020-09-08 21:09:00
5 000 Ft


Németh Bea
2020-09-08 13:59:39
2 000 Ft
Hajrá! :)

Kiss Gábor
2020-09-07 19:24:20
10 000 Ft


Fűrész Edit
2020-09-07 17:40:38
2 000 Ft
Hajrá!!!

Szabó Gabriella
2020-09-04 08:36:13
3 000 Ft
Hajrá! :o)

Megyeri Timea
2020-09-02 10:00:54
5 000 Ft
Hajrá, Edit!

Baglyos Judit
2020-09-01 12:55:59
5 000 Ft


Pataki Ági
2020-08-31 21:35:36
5 000 Ft


Papp Erzsebet
2020-08-31 07:34:13
5 000 Ft
<3

Anonim adományozó
2020-08-28 16:25:37
Rejtett összeg


Levacsics Brigitta
2020-08-27 23:32:45
10 000 Ft


Jávoriné Csornai Erika
2020-08-27 16:02:51
5 000 Ft
Hajrá Edit!

Dzsudzsák Fanni
2020-08-27 15:36:55
2 000 Ft
Hajrá! :)

Schiller Mónika
2020-08-14 21:12:31
2 000 Ft


Spohn Ferenc
2020-08-14 21:07:18
1 000 Ft


Tóth Erik
2020-08-14 16:59:05
5 000 Ft
Köszönöm, hogy vagy nekem.

Görög Nikoletta
2020-08-14 16:48:30
5 000 Ft


Nagygyörgy Andris
2020-08-14 16:37:55
1 000 Ft